A Szőke Hajam És A Random Gép

[luciennepoor]

Mindig is utáltam a döntéseket. Reggel kávé vagy tea, metró vagy villamos, piros vagy kék ing. Három évvel ezelőtt pont ezért választottam olyan szakmát, ahol a gép mondja meg a következő lépést. Tesztelő vagyok egy szoftverfejlesztő cégnél, de őszintén szólva nem a karrierem a lényeg. A lényeg az, hogy ilyenkor minden kiszámítható. Ezt hittem, egészen egy unalmas csütörtök estig, amikor a laptopom előtt ültem, és a kezem magától kattintott.

A barátnőm, Réka, épp egy konferencián volt Pesten, a lakótársam meg hétvégére hazament a szüleihez. Egyedül maradtam a panelban, a falak meg halkan zúgtak a szomszéd mosógépétől. Nézegettem a híreket, aztán egy reklám, aztán egy másik reklám. Azt hiszem, az algoritmus már hetek óta figyelt, mert szépen beúszott egy banner: valami online játék, amit úgy hívnak, hogy vavada online casino. Nem volt benne semmi csábítás, csak egy szőke hajú nő képzeletbeli mosolya, és egy zöld asztal fénye. Rákattintottam.

Nem azért írom ezt, mert dicsekedni akarok, hanem mert azóta sokat gondolkoztam azon, hogyan működik az elménk, amikor a szerencséről van szó. Én sosem hittem a szerencsében. A gimnáziumban is fullra tankoltam a matekot, és a valószínűségszámítás volt a kedvencem. Tudom, hogy a rulettkeréknek nincs emlékezete, a kocka meg nem tudja, mi volt az előző dobás. Mégis, ahogy ott ültem egyedül, fél hordó sörrel az asztalon, meglepően jó érzés volt átadni az irányítást egy véletlenszerű gépnek.

Az első este nem vesztettem nagyot, de nem is nyertem. Lefizettem ezer forintot, csak úgy, hogy lássam, hogyan működik. A második körben megjött egy kisebb nyeremény, talán kétezer forint, és akkor belém hasított valami. Nem a pénz, hanem az a pillanat, amikor a gép felfelé pörgeti a számokat, és a szívem kicsit gyorsabban ver. Erre az érzésre jöttem rá, hogy szükségem van, de tévedés lenne azt mondani, hogy ez a játék az adrenalinfüggőségről szól. Mert pontosan nem az. Az igazi erő az, amikor rájössz: minden pörgetés egy apró metafora arra, hogy a következő órában bármi történhet, és ezt mégsem akarjuk a végtelenségig irányítani.

Persze, ne érts félre. Nem lettem törzsvendég, és nem öltöztem fel esténként. Néha, ha céges hajsza van, egyáltalán nem nyitom meg az oldalt. De ahogy az élet apró szokásai kialakulnak, a péntek este nekem már nem a sorozatot jelentette, hanem a szőke hajú nő képzeletbeli asztalát. Egy idő után felfedeztem a közösségi módot is, ahol emberek írogatnak. Ott valami nagyon furcsát tapasztaltam. Az egyik ilyen jóban játékostársam, egy negyvenöt éves villanyszerelő, azt mondta: ""Tudod, én nem a pénzért játszom, hanem azért, mert a nyolc óra műszak után az agyam egy barlang. A gép meg egy sötét szoba, ahol mégis látok valamit.""

Ez nagyon megütött. Sokszor hittük úgy, hogy a játék menekülés, de szerintem magyarázat. A gondolat, hogy a véletlen működik, és a világ nem egy logikai feladat, hanem inkább egy őszi erdő, ahol minden lépésnél más levelek ropognak. Nem kell megérteni, csak elengedni. Egyszer egy szupermarketinges kislánnyal beszélgettem, aki egy mobilappot dicsért, és közben csak halkan tette hozzá: ""Az emberek akkor kezdenek játszani, amikor feladják a a kontroll igényét."" Szerintem ebben van valami.

De nem akarom túlspirázni. A kulcspillanat akkor jött el, amikor egy csütörtökön, munka után, teljesen fáradtan az oldalon találtam magam. A húsevő emberek általában pontosan akkor esznek húst, amikor nem kell, és nálam ez a játékkal volt így. Nem számítottam semmi különösre. A mobilomon a chatsorban egy srác azt kérdezte: ""Valaki próbálta már itt a new játékot?"" És akkor én természetesen válaszoltam: ""Igen, de én inkább a régebbi gépeknél maradok, mint a vavada online casino"" – közben persze mindenki tudta, hogy jókedvemben mondom.

Aztán történt valami, amit érdemes elmesélni. Mivel aznap semmi nyerést nem vártam, inkább a beszélgetésre helyeztem a hangsúlyt. A villanyszerelő írt valami viccet, és én hangosan felnevettem. A macskám is felébredt a kanapén. Még sosem nevettem hangosan egy online játék közben. Eddig mindig feszes, taktikus ember voltam, még a kockajátékokban is. De aznap este nem a stratégia számított, hanem az, hogy három random ember, akiket sosem láttam, egy virtuális szobában üvöltöttél abban az egyetlen percben, amikor a gép nagyobb nyerőgerincet dobott. A végén persze nem lettünk milliomosok. Én nyertem kb. háromezer forintot, és a csaj kapott egy bónusz kereket.

És ez a pillanat változtatott meg. Mert rádöbbentem, hogy attól még, mert irodában töltöm a napom és koordinátákon dolgozom, nem jelenti azt, hogy a véletlen az ellenségem. A korábbi életemben féltem attól, hogy a dolgok kiszámíthatatlanok. Azt hittem, ha minden rendben van, akkor biztonságban vagyok. De az a csütörtöki beszélgetés, a valahol semmilyen emberekkel, megtanított arra, hogy a legnagyobb kincs, amihez hozzáférhetsz – a játék, az élet, bármi – az a pillanat, amikor hagyod, hogy a dolgok megtörténjenek.

Vagyok, aki vagyok: egy átlagos srác, szürke hétköznapokkal. Nem kaszinóba járok, nem viszek be pénzt a zöld muftiba, csak néha bekukucskálok egy vavada online casino nevű oldalra, hogy kipróbáljam, meddig tudom nélkülözni a totális kontrollt. Ez nem arról szól, hogy gazdag legyek. Hanem arról, hogy az emberek mindig azt hiszik, a szerencse valami bizonytalan, kincs Pénz. Szerintem valójában ez a legdemokratikusabb dolog – bárki megérezheti, hogy a világ állapota a fejében él, nem pedig a bankkártyáján.

Ma már nem ijedek meg attól, ha egy szerver telített, ha a netem lelassul, ha a főnököm hirtelen felhív. Az az érzés, mintha egy régi kabátot vennél fel, amit kinőttél, de mégis jó. Mert tudod, ha a következő órában nem nyerek, az is rendben van. A gép nem ad mesét, de én megtanultam rajta, hogyan kell egy perlő históriát magamnak mesélni. Néha Réka is beszáll, megkérdezi, mennyi a mérleg, és én ránézek, és azt mondom: ""Épp most nyertem meg a legfontosabbat. A békét azzal, amit nem tudok irányítani.""

Szóval tessék, most már tudod, miért tart engem itt ez a szőke hajú nő a képernyőn. Nem a pénzért, nem az izgalomért. Hanem azért a tíz percért, amikor minden példát félreteszek, és hagyom, hogy a világ csak olyan legyen, amilyen. Ha legközelebb valaki azt mondja, hogy meggondolatlan ember vagyok, csak belekacsintok, mert az élet legnagyobb kalandja az, amikor hátradőlsz, és hagyod, hogy a gép döntsön helyetted – pontosan az egyetlen dologban, amit nem kell komolyan venni. És men